A beszélő Fák

Élt egyszer egy dombtetőn három fa. Gyakran beszélgettek, elmondták egymásnak álmaikat, vágyaikat. Az első fa egyszer így szólt:

- Belőlem egy kincsesláda lesz. Megtöltenek majd arannyal, ezüsttel és sok-sok drágakővel. Külsőmet is megfaragják, mindenki csodálni fogja szépségemet.
A második fa is elmondta vágyát:
- Belőlem hatalmas hajót fognak ácsolni az emberek. Császárok és királyok fognak utazni rajtam, hogy bejárják a Föld minden zeg-zugát. Utasaim biztosnak fogják érezni magukat rajtam!
A harmadik fa is beszélni kezdett:

- Szeretnék magasra megnőni, hogy az erdő legmagasabb fája legyek. Az emberek mindenhonnan látni fognak engem a dombon, én pedig arra fogok gondolni, hogy nagyon közel kerültem az istenhez és a mennyek országához. Minden idők legmagasabb fája lesz belőlem, az emberek örökké rám fognak emlékezni.
Elmúlott néhány év, jöttek a favágók. Megnézték az első fát és az egyik ember azt mondta:
- Ez a fa nagyon erős, ha kivágom, biztosan megveszi tőlem az asztalos -, és
nekifogott, hogy a fát kivágja.

A fa nagyon boldog volt, mert tudta, hogy az asztalos belőle kincsesládát fog készíteni.
A második fánál is megszólalt egy favágó:
- Ez egy nagyon magas fa, a hajógyárban biztosan jó pénzt fogok kapni érte.  
A második fa is boldog volt, érezte, hogy álma beteljesült. Nagy hajót fognak ácsolni belőle.
Amikor a favágók a harmadik fához értek, az nagyon elszomorodott. Úgy érezte, reményei szertefoszlottak. Egy favágó megszólalt:
- Ezzel a fával nincsenek terveim. Kivágom és anyagát elteszem.
Az első fából az asztalos egy jászolt készített. Betették egy istállóba és megtöltötték szénával.
A második fából egy kis halászcsónak készült. A fa reményei, hogy fedélzetén császárok és királyok fognak hajózni, széjjelfoszlottak.
A harmadik fát szálfákká vágták össze és darabjait egy sötét helyre rakták.

Sok év múlott el és a fák már megfeledkeztek álmaikról. Egy napon egy asszony és egy ember jött be az istállóba, ahol az asszony egy gyermeket hozott a világra és a kisdedet elhelyezte a szénával telt jászolba, amely az első fa anyagából készült. A fának eszébe jutott egykori álma és rájött arra, hogy a világ legnagyobb kincsét őrzi.
Ismét elmúlott sok-sok év és néhány ember beült egy csónakba, amely a második fa anyagából készült. Az emberek közül az egyik fáradt volt és elaludt. Nagy vihar tört ki és a fa arra gondolt, hogy a belőle készített csónak képtelen lesz ellenállni a hullámoknak. Az emberek felébresztették alvó társukat, aki felállt, a szél felé fordult és elkiáltotta magát: „Béke veled!”. A vihar egy csapásra elmúlt. A fa, amelynek anyagából készült a csónak, rádöbbent arra, hogy fedélzetén a királyok királya tartózkodik, aki képes volt még a legerősebb vihart is lecsendesíteni.

Végül valaki jött, vállára tették neki a harmadik fa szálfáiból készített keresztet. Terhét egy város utcáján vitte, ahol az emberek szidalmazták és gúnyolták őt. Amikor megálltak, az embert felszögezték a keresztre, amit azután felállítottak a dombon. A harmadik fa rádöbbent arra, hogy álmai neki is megvalósultak, erős maradt, magasan áll egy domb tetején, és nagyon közel került Istenhez, mert Jézus testét hordja magán.
Amikor úgy látod, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt elgondoltad, jusson eszedbe, hogy az istennek tervei vannak veled. Ha hiszel benne, meg fog ajándékozni terved megvalósításával.
Mind a három fának álmai valóra váltak, talán nem éppen úgy, ahogyan azt egykor elképzelték. Mi sem tudhatjuk, hogy az istennek milyen tervei vannak velünk. Még, ha olyanok is, amilyennek nem vártuk, mert az ő útjai kifürkészhetetlenek.

 

Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így szólt:
- Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyerekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg, és úgy halnak meg mintha sose éltek volna.
- Atyaként mit szeretnél, ha gyerekeid mely tanulságot jegyeznék meg?
- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magunkat, saját magunkhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzéseiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
Búcsúzásul megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:
- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük.

 

A szivárgó cserépedény

Kínában egy víz hordozónak volt két nagy cserépedénye.Annak a botnak egy-egy végén lógtak,amit a nyakában hordott.Az egyik edényen volt egy repedés,míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított.A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény,már csak félig volt vízzel.Két teljes évig ez így ment,mindennap a víz hordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba.Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére,hisz tökéletesen csinálta.De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét,és nyomorultnak érezte magát,hogy csak fele annyit tudott teljesíteni.A két év keserűség után egyik nap megszólította a víz hordozót a pataknál. Szégyellem magam,mert a víz szivárog egész úton hazafelé. A víz hordozó így válaszolt a cserépnek: -Észrevetted,hogy az ösvényen a virágok csak a te oldaladon nyílnak,s a másik cserép oldalán nem?Ez azért van így,mert én mindig tudtam a fogyatékosságodról,és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára.Minden nap te locsoltad őket,amíg visszasétáltunk.Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat,hogy az asztalt díszítsem velük.Ha nem lennél olyan,amilyen vagy,akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk,a saját különleges hibáinkkal.De ezek a törések és a hibák teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé.Csak el kell fogadnunk magunkat és mindenki mást is olyannak,amilyen,és meglátni a jót másokban.Hisz Isten szemében mindennek és mindenkinek egyedi,fontos és áldott helye és feladata van.

 

Próbáltál valaha lepkét fogni? Nem könnyű, sőt, kifejezetten nehéz. Nagyon gyors a drága, a legváratlanabb pillanatban rebegtet egyet a szárnyain, és már el is repült. Ha követed, mindenféle utakra vezet, és csak rajtad múlik, meddig folytatod a játékot. Néha körbe-körbe futkosol. Vagy hol felfelé nyújtózol, hol lefelé, aggódva, óvatosan. Előfordul, hogy közben elbotlasz, csalán csíp, pocsolyába lépsz, de te kitartasz, mert tudod, hogy megéri a fáradtságot. Türelmesnek kell lenned, és hajlandónak arra, hogy a lepke vezessen. És ráadásul egész idő alatt le sem veheted róla a tekinteted, mert akkor szem elől tévesztheted a gyönyörűséget. De ha elég ideig vársz, és folyamatosan követed őt, ha hajlandó vagy bármelyik útra rálépni, csak hogy ne kelljen lemondanod a pillangóról, ha nem ijesztgeted hirtelen mozdulatokkal, de őszintén csodálod a könnyedségét, a szabadságát és a szépségét, akkor egyszer csak abbahagyja a repkedést. Ezen a ponton készen áll arra, hogy megpihenjen. Már nem zavarja a jelenléted, és rájön, hogy az nem fenyegető rá nézve, hiszen végig ott voltál, mégsem bántottad. Most egy rövidke ideig egy helyben fog maradni. Ez az a pillanat, amikor a kezedbe veheted a pillangót. Nagyon ügyesnek kell lenni: nem tarthatod túl szorosan, mert akkor összenyomod, nem tarthatod túl lazán, mert akkor újra elillan. Nem érhetsz a szárnyaihoz sem, mert akkor soha többé nem repülhetne, és így pont azt a szépséget veszítenéd el, amiért eddig fáradoztál.

Biztos oka van annak, hogy az angolszász vidékeken azt a semmihez sem hasonlítható, bizsergető, izgalmas, aggódó és egyben felemelő érzést, amikor épp beleszeretünk valakibe, így hívják: pillangó. Nem azt mondom, hogy a szerelemhez ennyi ügyesség, kitartás és önfegyelem kell, de igen. Nem mennék bele a vénuszi-marsi analógiákba, egy biztos: millióból egyszer fordul elő, hogy a dolgok maguktól csodálatosan alakulnak, egyéb esetekben (tehát mindig) egy kicsit igazítani kell az eseményeken.

Például nem lehet egy helyben ülni, és csak várni, hogy a legszebb pillangó berepüljön az ablakon. Muszáj kinyílni, új utakra bukkanni és új játékszabályokat felfedezni. És aztán be is tartani azokat, hogy ne kövessük el újra és újra ugyanazokat a hibákat. A lepke akkor a tiéd, ha engedi, hogy a tenyeredbe vedd anélkül, hogy a szárnyaihoz érnél. Ez ám a mutatvány... Képesnek lenni kivárni, és képesnek lenni a nagy lelkesedésben annyira finoman, óvatosan összenőni az érzéssel, hogy megmaradjon a repülés is, a varázs is és a szépség is. Ahogy egy pillangónak sincs előre rögzített napirendje, a szerelmet sem lehet tervezni. Egyszerűen megtörténik. És egy nap, ahogy a szárnyait csodálva kilépsz a saját korlátaidból, kinyílik a szemed a szerelemre. Akkor a tenyeredbe veszed, és csak csodálod a szépségét. Érezni fogod, ott mélyen, egészen belül, hogy végre neked is van lepkéd, amit csodálhatsz, szerethetsz, aki türelemre és a szabályok tiszteletére tanít, új magasságokat mutat és sosem-volt helyekre vezet. És ami a legszebb az egészben: a lepkéd mindennél boldogabb, hogy te vagy neki.

 

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.
Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy
ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen
ablakához közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a
plafont bámulva.
Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a
katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor
felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a
másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik
ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes
beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt
minden változatosság az életében.

Az ablak egy kellemes , tavacskával díszített parkra nézett.
Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak
távirányítós játékhajóikkal rajta.
Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig,
egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő
részletességgel írta le a kinti világot , a másik, folyton fekvő
behunyta a  szemét és maga elé képzelte a látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon
átvonuló karneváli menetről beszélt.
Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé
képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek.
Egy reggel a betegeket fürdetni készülőnővér az ablak
melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben
elaludt örökre.
Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő
beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér
szívesen segített, kényelembe helyezve ott azon az ágyon, majd

magára hagyta.
Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és
megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz.
Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott
szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.
A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a
falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.
Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat,nem törődve
saját helyzetünkkel.
Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és
boldogságunkat osztjuk meg másokkal,megsokszorozzuk azt.
Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a
dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.
Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat,

melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges.

 

KŐBE VÉSVE...

Két barát ment a sivatagban.
Kirándulásuk alkalmával összevesztek, és az egyik barát képen törölte a másikat, aki megsértődött, és anélkül, hogy szólt volna bármit is, beleírta a homokba:
"Ma a legjobb barátom lekevert egyet!"
Mentek tovább a sivatagban, egy oázishoz értek, ahol elhatározták, hogy megfürödnek. Az a barát, aki kapott egy pofont, fuldoklani kezdett, de a másik kimentette. Magához térvén, kőbe véste:
"Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!"
Az a barát, aki lekevert egyet, majd megmentette a másikat, megkérdezte:
- Mikor megütöttelek, homokba írtad. Most meg kőbe vésted. Miért?
A másik azt válaszolta:

- Mikor valaki megbánt, csak homokba szabad írnunk, hogy a megbocsátás szele eltörölje a szavakat. De ha valaki jót tesz velünk, véssük kőbe, hogy senki se törölhesse el.
TANULD MEG SÉRELMEIDET HOMOKBA ÍRNI, A JÓSZERENCSÉDET PEDIG KŐBE VÉSNI! Azt mondják, egy különleges emberrel találkozni, akit tisztelsz, egy pillanat műve.
Megszeretni egy nap elég, de az illető elfelejtéséhez már lehet, hogy kevés egy élet is.

 

A szeretet

Mondják, hogy nincs még egy olyan szó amit ennyire megfosztottak volna a valódi jelentésétől, mintegy értéktelenné téve azt. Sokan, sok helyzetben mondják ki meggondolatlanul, nem is tudva azt mit is jelent valójában. Jelen világunkban már nem is divat kimondani és kifejezni, még akkor sem, ha tényleg ezt érezzük. Így sok varázslatos pillanattól fosztja meg magát az ember, ami hosszú távon sivárrá, hideggé és érzéketlenné teszi a lelkét.
Szeretni sok esetben meg kell tanulni, nem képes rá rögtön az ember. Meg kell tapasztalnunk, hogy csak önmagunk lényét teljesen felfedve és kinyitva kell átadnunk magunkat. Persze ez sok esetben sérülésekhez vezethet, hiszen kiszolgáltatottak vagyunk. De tudomásul kell venni, hogy ha mi szeretetünket nem fogadják "helyesen", az nem a mi hibánk. Ilyenkor nem megoldás a bezárkózás és az érzelmi falak felhúzása.
Az agapé szeretetet sokan egy érzelemnek gondolják. Ez számos félreértéshez vezethet. A szeretet nem egy mulandó dolog. A szeretet egy állapot. Ha ebbe az állapotba kerül az ember, akkor nem is kell, hogy tárgya vagy iránya legyen a szeretnek, hiszen ez maga a kiáradás és az adás mennyei állapota.
Ha az általunk érzett szeretet mulandónak, vagy feltételekhez kötöttnek bizonyul az önvizsgálat során, akkor itt egy asztrális, alsóbb rendű jelenséggel van dolgunk, tehát ne áltassuk magunkat azzal, hogy Isteni Erényt gyakorlunk. Fontos, hogy megkülönböztessük azokat az érzelmeket egymástól, amik nagyon hasonlítanak ugyan a szeretethez, de mégsem azok.
A szeretet értelmezése két szinten történhet, és jelentős különbségek figyelhetőek meg a változatok között. Az egyik szint a szellemtudomány szintje, a másik pedig a való élet, ahol a szellemtudomány kristálytiszta igazságait próbáltjuk több kevesebb sikerrel alkalmazni.
A hétköznapokban sajnos megfigyelhető, hogy minden bajunk és problémánk gyökere a szeretet hiányában keresendő. Nagyon nehezen lehet megvalósítani az igazi szeretetet. A szeretetből fakadó tulajdonságok, mint odaadás, elfogadás, tolerancia, önfeláldozás, önzetlenség gyakorlása sokszor inkább megmosolygott tevékenység az emberek szemében, mint erény. Pedig csak ezeken keresztül tanulhatjuk meg és tapasztalhatjuk meg a szeretetet. Fontos leszögeznünk, hogy az igazi szeretet csak önzetlen és viszonzásvárás nélküli lehet. Ha valamilyen feltételéhez kötjük az általunk kiárasztott szeretet energiákat, akkor máris elszakadunk az örök Isteni forrástól, ahonnan azt kapjuk. Persze nagyon nehéz valakit vagy valamit úgy szeretni, hogy nincsenek elvárásaink. Az illető tehet, mondhat vagy gondolhat bármit, mi ugyanúgy szeretjük őt. Nem könnyű, ugye? Pedig valahol ez lenne a cél, azt amit mindenkinek el kellene érnie a mindennapokban is.
Nagyon fontos alaptörvény, hogy a szeretetet csak akkor kapjuk meg, ha mi is adjuk és sugározzuk magunkból. A megtartott szeretet nem lesz élő, csak akkor ha átadjuk. Szeretet, mint energia áramlás nagyon jól megfigyelhető magunkban. Ilyenkor az ember szárnyalónak, élettel-telinek, elpusztíthatatlannak érzi magát. Ilyenkor még enni és inni sem kívánunk, hiszen minden megvan ami kell. Ez a legmagasabb szintű rezgés ami ténylegesen képes táplálni a szervezetet (szójáték: SZER, ami etet!!). A probléma csak az, hogy manapság az emberiség nagy része csak akkor nyitott erre a rezgésre, ha szerelmes. Nem tudja normál állapotban megérezni ezt az energiát a világban, hanem szükség van ehhez egy másik nemű lényre. És persze sokan ennek megfelelően a szeretetet az ágyékukban próbálják érezni, pedig annak a helye a szívcsakra! A szeretetre való ráhangolódás egy nagyon hosszú tanulási folyamat része, gyakorlatok segítségével kell annyira nyitottá és befogadóvá válnunk, hogy észrevegyük a világból felénk áradó energiát.

A szeretet megélésnek általában 4 szintjét különböztethetjük meg. Tudnunk kell azonban, hogy még a legalsóbb megélési szint is szervesen hozzátartozik jelen életünkhöz, fizikai létünkhöz. Ebből adódóan, önmagában egyik sem rossz, sőt inkább szükségesek és jók az élet kiteljesítéséhez. A baj csak akkor kezdődik, ha az alsóbb szintek kerülnek túlsúlyba és letérünk az arany középútról.

3. Filia. Ez már a szeretet egy magasabb formája, az un. szociális szeretet. Ilyenkor a partnerkapcsolat már barátságként is funkcionál, mint embert szeretik és tisztelik egymást a partnerek és közös célok kerülnek kiválasztásra. Hosszú távon egy kapcsolat sem nélkülözheti a filiát.

4. Agapé: A szeretet legmagasabb formája, a feltétel nélküli szeretet. Ez a szeretet tiszta formája, amiről a következőkben beszélni fogunk.
Szellemtudományi megközelítésben a szeretetről, mint a legmagasabb energiáról, rezgésről beszélhetünk. Ezen energia segítségével alakíthatjuk át fizikai testünket átmanná. Ha ez sikerül, akkor intuív tudatszintre léphetünk. Ezek az emberiség jelenlegi fejlettségi állapotában a legmagasabb tudatállapotot és lénytagot képviselik. A szellemi lényélmény segítségével, mintegy eggyé olvadhatunk a vizsgált objektummal. Ilyenformán a szeretetről, mint legfőbb megismerési erőről beszélhetünk. Nem juthatunk el addig erre a szintre, amíg a feltétlen szeretetet ki nem alakítottuk magunkban a világ felé. Hiszen, ha nem tudjuk megvalósítani a feltétlen elfogadást, akkor megismerésünket nagyban torzíthatják saját előítéleteink és képzeteink a megismerendő
befogadása objektumról. Az átman kialakítása az archék segítségével történik, akik a fizikai testet szellemesítik át. Ekkor egy archét csatlakoztathat be az ember és Buddha szintre léphet, bekövetkezik a megvilágosodás pillanata. Ezen állapotában a szellemnek nem kell már a fizikai szintre többet testet öltenie, de szerencsére a kegyelem által közöttünk maradnak e Mesterek. Ekkor társmegváltói szintre lép a szellem és tudatosan segíthet be a Krisztusnak a Karma Urának munkájába. Az emberiség egészének karmájából vesz egy részt magára és ledolgozza azt. Ezért a folyamatért Michael a Naparché, az archék vezetője a felelős lény, akit Krisztus reprezentánsának is neveznek a Nap-szférában.
A 7. kultúrkorszak feladata lesz majd hogy a fizikai testbe is befogadjuk a Krisztus impulzust és a kialakult intuitív tudattal átéljük a találkozást a Krisztus-szellemmel mentális testben.
Fontos tudnunk, hogy a halál legyőzése is csak a szereteterők
révén valósulhat meg az emberi életben.
A Bibliában maga Jézus Krisztus az aki a szeretet ősképeként és szimbólumaként jelenik meg. Tettei, csodatételei nem történhettek volna meg akkor, ha nem a legmagasabb szintű szeretettel tekint az emberekre. Számos példát találhatunk még a szeretet erényére, hiszen minden tettével azt a tiszta, feltétel nélküli szeretetet testesíti meg ami csak az Atyától jöhet. Az emberiség nagy példaképe ő, aki életét is feláldozta szeretetből, az emberiség bűneiért.
Persze a mai embertől nem vár el senki ekkora áldozatot, de azért a törekvés és a szeretettel áthatott élet mindenki számára elérendő cél kell, hogy legyen.
Véget ért tehát a 3 Isteni Erény bemutatása. Remélhetőleg sikerült új szempontokat és gondolatébresztőket közölni és segíteni a gyakorlást az úton. Ez az út talán nehéz és hosszú, de a cél adott; a Hit, Remény, és Szeretet kell, hogy végig vezessen rajta minket.


 Károli Gáspár>>Részlet János Apostolnak a Korinthus beliekhez írt első leveléből:


"Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.


És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.


És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.


A szeretet hosszú tűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.


Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt,


Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;

Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.


A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszűnnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.


Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.

Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.


Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.


Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet."

Online Biblia

 


 

vissza a címoldalra





 
Oldalammal kapcsolatos
Eredmények
További szavazások
 
E-mail:
Jelszó:
 Regisztráció
Elfelejtett jelszó
 
 


kepeslapunk.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!